Hét hét Kijevben

Először is elnézést kérek azon barátaimtól és ismerőseimtől, akik lelkesen olvasták a blogomat, még akkor is amikor már az unalomba fulladt, de az utolsó időben már eccerűen nem történt velünk semmi, nem is volt kedvem írni, hisz a mindennapi rutin nem túl érdekfeszítő téma. Felkeltünk, elvoltunk, játszóztunk, ha épp  nem esett, ennyi. Sokszor esett, ezért nem nagyon voltunk kinn, kínlódás volt már az egész. Totálisan kifordultam önmagamból, a Patrik is. De végre itthon vagyunk - már június 26. óta - és minden és mindenki visszatért a normális kerékvágásba. Patrik újra bölcsis, lelkesen várja a nyaralást, na meg az óvodát is. Kíra nagyon sokat nőtt, megváltozott, van két foga és egy igazi hisztérika lett. A doktornénink szerint okosodik, de engem megijeszt ez a ragaszkodás, fél méternél messzebb nem lehetek tőle és akkor is látnia kell, mert különben úgy ordít, hogy az egész utca összeszalad és taknya-nyála folyik. De amint felveszem, nyugi van, a hiszti elvágva és szép az élet. Aztán kis idő múlva lerakhatom újra, de ott ne hagyjam, mert kezdődik előröl minden. Na így nem egyszerű az élet, de azért megoldom.

A hazajövetel sem volt egyszerűbb, mint a kimenetel. Összepakoltunk, lecuccoltunk a kocsiba, elindultunk a reptérre időben. Az autópályán kiderült, hogy baromira nem időben, mert olyan dugó volt, azt hittem sosem érünk ki a reptérre, de legalábbis a gépet nem érjük el. Ehhez mondjuk nem sok kellett, de ne szaladjunk ennyire előre. 40 perces késéssel megérkeztünk a reptérre, elkezdtünk becsekkolni, jó sokáig tartott, mire feladtunk minden csomagot, mire elhitték, hogy a Gábor aranykártyás - az elutazás előtt már az volt, csak a kártya még nem érkezett meg - még jó, hogy van malév képviselet a reptéren és meg tudták nézni, aztán még kifizette azt a 10 kg túlsúlyt, visszaadta az autót. Loholtunk a kapuhoz, átvilágítottak minket, irány be, gondoltuk majd a duty free shopban veszünk egy-két szuvenírt. Hogy milyen rosszul gondoltuk. Még várt ránk az útlevélellenőrzés, köbö 10-12 sor volt, mindegyik sorban minimum 15 ember állt. Beálltunk az egyikbe, majd amikor már azt hallottam, hogy a mi járatunk utasai azonnal menjenek a beszállókapuhoz, akkor előrepofátlankodtam és megkértem az első embert, hogy engedjen maga elé. Megtette, tök normális volt. A vámos még elszórakozott jópár percet az útleveleinkkel, majd végre rohanhattunk a géphez. Elértük. Se pelenkázás, se kaja, se semmi. De úton voltunk haza és ez volt a lényeg. A kölkek a hazautat is nagyon jól viselték, ettek-ittak-nézelődtek. Itthon már minden jó volt, poggyászok sértetlenek, anyuék kijöttek elénk. Sosem hittem volna, hogy ennyire jó lesz hazajönni! Egy biztos, hogy ennél keletebbre soha többet nem akarok menni.

Hétvégére kimenőt kaptunk anyuéktól, moziztunk egész szombaton, ők meg élvezkedtek az unokákkal és az unokák is élvezték a mama-papa kényeztetését. Még Kíra is, pedig azt hittem nem marad meg náluk, neki még 7 hét nagyon hosszú idő. De nem hálistennek.

Itt a vége, fuss el véle...Game over...Vagy valami ilyesmi. Itthon vagyunk. (Legalábbis mi, mert Gábor kedden visszament egy hétre)

Félek az autóban! Én!!! Imádok autópályán közlekedni, de itt halálfélelmem van. Soha nem féltem, főleg a Gábor mellett. De ami itt van, az egyszerűen kihozza belőlem azt, hogy legszívesebben sikongatnék néha. Féltem a tyúkszaros életem, de leginkább a két kölkömet ezektől az állatoktól. Szombaton a Gábor dolgozott, vasárnap elég rossz idő volt, de elmentünk autós városnézésre. Délután is autókáztunk kicsit, elmentünk megnézni, hogy hol dolgozik apa, nahát az autópálya az itt halálpálya. Na de már csak egy hét!!! Talán túléljük.

Az idő azóta sem túl jó, a hőmérséklettel semmi baj nincs, csak nagyon esős és így már két napja nem jártunk játszótéren. Ez meg is látszik a Patrikon sajnos, eléggé zizzent a drágám.

A hétvégén kapott egy verdás crocs-ot, legszívesebben le sem venné a lábáról :)

Vettünk pár dologot a Kírának is, mert a kisbüdös nő, majd mindenét kinőtte már :D Kaptam én is egy új crocs-ot, kicsit olcsóbb, mint otthon, na meg már a meglévőt eléggé leharcoltam. Attól még megtartom, játszótérre, otthon a kertben tökéletes lesz.

KÍRA KISASSZONY FELÜLT!!! Napok óta gyakorolja, hogy négykézlábazásból kidőljön ülésbe, tegnap végre sikerült is neki. Meg is tartja egy fél percig köbö, aztán felborul, mint a büdösbogár :D Hihetetlen a mozgásfejlődése. Ennyi idősen a Patrik csak forgolódott, mást nem igazán csinált. Viszont volt már foga és imádta a kanalas dolgokat. Ezzel szemben a Kíra sem a kanalazást, sem a fogakat nem nagyon erőlteti :) Na de nem egyformák, ez ebből is látszik.

ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉS!!! FELVETTÉK A PATRIKOT AZ EGIS OVIBA!!!! Éljen, hurrá, pezsgő, buli stb. Kispestre már felvették, de mivel az egis bölcsibe járunk, ezért nagyon reménykedtünk az egis oviban, de egyáltalán nem volt biztos. Így szerencsére a kishaverjaival mehet oviba, ismerős lesz a környezet is :D

Kijevben kitört a nyár. Dögletes meleg van, igaz a weatheronline szerint nincs jó idő, rólunk mégis lerohad a nadrág. Idebenn a lakásban sem jobb a helyzet, mert 1. nincs árnyékoló az ablakokon és napkeltétől egészen kora délutánig tűzi a nap a kéglit 2. a LÉGkondi meg egy kalap kaki, 20 fokra állítva a kölkek szobájában átlagosan 28 és 31 fok között van a hőmérséklet. Idekinn se sokkal jobb a helyzet, mert ha itt ül az ember a LÉGkondi alatt, akkor megfagy, de egyébként a kégliben dögletes meleg van, átlag 27-28 fok. Szóval ez a LÉGkondi is csak dísznek van, mint annyi minden ebben a lakásban.
A másik kedvencem a LÉGkalapács. Már köbö hat darab van belőle, és kedd reggel óta megállás nélkül tolják éjjel-nappal, még akkor sem állnak meg, ha esik az eső. Úgyhogy LÉGkalapácsra fekszünk, ébredünk, kezdünk beleőrülni, nagy élmény 24 órában ezt hallgatni, hogy taktaktaktaktak. Élmény lesz hazamenni a csöndbe.

Kedden szóltunk az itteni gondnokszerűségnek, hogy valami gáz van a lefolyóval, mert amikor mosogatunk a konyhában, akkor a fürdőszobában a zuhanytálcában jön fel a trutyi. Még jó, hogy ez egy masszázskabin és jó magas "tálcája" van, mert különben az egész fürdőszoba úszna a trutymákos lében. Meg mázli, hogy nem fordítva van, hogy zuhanyozunk és a mosogatóban jön fel a trutyi. Na mondta is az ember, hogy aznap jön a "mester" (a kazánkovács és nőgyógyász), hogy megcsinálja. Vártuk egészen estig, nem mentünk játszóra - zizi is volt rendesen a Patrik - de nem jött. Felhívtuk a gondnokot, ígérte másnap tízre ott a "mester". Eljött a 3/4 11, de az ember még sehol. Telefon, kettőre jönne. Ne jöjjön, alszanak a gyerekek. Mikor jöhet? Fél három, addigra általában felkelnek (kivéve amikor nem). Kölkek ebédeltek, lefeküdtek aludni, én is eldőltem. Egyszer csak csöngetnek, nahát gondoltam már fél három?! Hát nem, még csak 3/4 kettő volt, de már ott állt a "mester" az ajtóban. Nem engedtem be. Alszanak a kölkek, különben is fél három volt megbeszélve. Lerakattam vele a szerszámait és elküldtem. Természetesen Patrik felébredt és már nem is aludt vissza...Fél három előtt két perccel csöngettek, visszajött az ember, na meg a gondnok is. Kivételesen Kíra még aludt, szerencsétlent a "mester" ébresztette, mert mint egy dúvad úgy rontott be a szobába, ahonnan a fürdőszoba nyílik. Elmagyaráztam mi a pálya, gondnok el, ember dolgozik. Eccercsak csöngetnek. Nyitom az ajtót, egy ismeretlen ember,  már nyomulna is be az ajtón. Kérdezem, hogy mi van, erre mondja, hogy a "mester" hívta őt segítségnek. Aztán megjött a takker bábuska is, hogy a keletkezett dzsuvát összetakarítsa, ha végeztek az emberek. Egyik pillanatban nézem a "mester" mászik befelé a konyhaszekrénybe, hát nem egy stuki fityeg az övén?! Azt hittem elájulok, bakker minek ennek fegyver a lefolyótakarításhoz? Na meg különben is? Nem sok kellett hozzá, hogy megmondjam neki, hogy legyen szíves távozzon, az én gyerekeim közelében ne mászkáljon fegyverrel. Ha netán még jönnie kell, meg fogom mondani a gondnoknak - aki leszervezi ezeket az időpontokat - hogy legyenszíves a fegyverét otthon hagyni vagy ne is jöjjön. Végül háromórányi kínlódás után befejezték a melót, bábuska kitakarított, elmentek, de már olyan késő volt, hogy aznap sem mentünk játszóra. Hazaért a Gábor elmentünk vásárolni és ennyi. Tegnap végre eljutottunk a játszóra, jól el is verte a Patrikot egy másik kisfiú. Valahol igaza volt - a Patrik el akarta venni a játékát - de nem ez az elintézési mód, hogy agyonverem a másikat. Le is ordítottam T anyuka fejét, nem kicsit. Aztán fagyiztunk, játszottunk - jó kis izomláz van a karomban a mérleghintáztatástól - jött a Gábor, beugrottunk a boltba. Muszáj volt, mert szegény Patrikot valami csípkedi és kellett egy kence rá. Hálistennek ma reggelre már nem volt új csípése, valószínűleg hatott a krém. Nem tudom mi csípkedi, szerintem szúnyog - csak túl nagyok a csípések - de nem találtunk semmit a szobájukban. Szerencsére Mimót - Kírát becézzük így, mert olyan kis mimóza - nem csípkedik. Éjjel szakadt az eső, jó dögletes klímát csinált odakintre, áll a levegő, rá lehet könyökölni. Délután reményeim szerint nem fog esni, mehetünk a játszóra, ráadásul még a bábuska is jön takarítani. Tegnap nem tudom mi volt, Patrik szó szerint zabált reggelire és ebédre is. Végre evett rendesen.

Gábor hülye viccein jókat vigyorgok, jobban mondva nem is viccek, csak ostoba angol fordítások.
Anyajegy = mother ticket
Anyakönyvvezető = mother book driver

Egyébként eléggé rosszul viselem a kisfiam "lelki terrorját". Nem tudatosan csinálja, de pár napja időnként minden előzmény nélkül elsírja magát, hogy "haza szeretnék menni a miénkházikóba az én új ágyacskámba". Ezt már kombinálja a "papa jön értem" valamint a "a mamával megyek haza" szövegekkel, már nem sír, de nagyon kis szomorú tud lenni és ilyenkor rettentően bújós kisbaba lesz belőle. Aztán gönyézik is, mert ha valamiért rászólok, akkor megint kezdi a megsértődős fenyegetőzést, hogy "megyek haza". Na ilyenkor nem sajnálom.

Nagyon gáz volt az elmúlt pár nap. Ott kezdődött, hogy a Patrik eltűnt a játszótéren - meglett hamar - valszeg valami fekete lyuk lehetett a dologban, mindenesetre nagyon megijedtem, ismét néhány hajszállal és évvel kevesebb van hátra. Majd folytatódott ott, hogy egy büdös bunkesz ránk akarta törni az autót. Elmentünk vásárolni a helyi brendonba (kellett volna egy esővédő) és ahogy kanyarodtunk ki a két sávval odébb ezerrel rongyoló merci terepjáró dudált ránk, mint az őrült. Majd a pirosnál nekiállt mutogatni, persze a Gábor vissza. Erre a csaj is és a csávó is kiszált - természetesen mire odaértek már zárva volt az autó - majd a fickó elkezdte rángatni az ajtót. Amikor zöld lett a lámpa, a Gábor megpróbált elindulni, erre meg be akarta törni az ablakot. Úgy, hogy a két gyerek ott ült hátul. Normális? Szerintem nem. Nem is értettük, hogy mi a tök baja van, hisz a közelében sem jártunk, amikor kikanyarodtunk, hisz két sáv volt köztünk. Aztán meg megpróbált lerombolni minket egy csaj - itt a sávváltás nem index és körülnézek, hanem csak úgy megyek, letúrom a másikat, majd fékez ő - na itt bőgtem el magam és mondtam a Gábornak, hogy menjünk gyorsan haza, mert itt fogunk meghalni ebben a mocsok városban, mert vagy engem ütnek el a két gyerekkel a zebrán, vagy autóbalesetünk lesz a sok közlekedési analfabéta miatt. Mondjuk nem csodálom, hogy ilyen bénán vezetnek, hisz a legtöbbjük veszi a jogsit. Elmesélte a Bea, hogy a férjének a kolléganőjének is úgy van jogsija, hogy apu reggelente kivitte a forgalomba, megmutogatta neki a főbb kresz táblákat, majd 50!!! dollárért vettek egy jogsit oszt jóman. Fasza...
Aztán folytatódott az élet, Patrik egyre zizzentebb volt - nagyon hiányzik neki a bölcsi, hiába játszunk, játszózunk, olvasunk, dévédézünk, nem vagyok elég neki na - a Gábor egyre többet dolgozott. Ott szakadt el valami bennem, amikor pénteken késő éjszakáig dolgozott a Gábor, hogy ne kelljen hétvégén mennie. Ezek után szombaton délután háromkor itthagyott minket, mert "muszáj bemenni". Nem kicsit vesztünk össze. Ráadásul napokig nagyon rossz idő volt, állandóan esett, úgyhogy nem is tudtunk kimenni. Na ez legalább megszűnt, mert szép idő van, ráadásul dögmeleg. Kicsit jobban vagyok, de már nagyon csomagolnék, elég volt ebből a helyből.

El sem hiszem, hogy eljutottunk idáig. Már nagyon mennék haza. Ma is, tegnap esik-esett, nem tudunk semerre se menni, Patrik is csak kínlódik. Egész hétre ilyen időt mondanak sajnos. Vasárnap volt a Gábor 33. születésnapja, kapott tortát, ajándék majd otthon lesz.

Kíra borsó nagyon kis ügyes már, négykézláb hintáztatja a fenekét. A mászás egyenlőre még csak hátrafelé megy neki, de köbö két perc alatt lemászik a játszószőnyegről. Aztán meg ordít, mert a játékait nem éri el :)

Két-három napja úgy érzem, hogy most itt elég volt, menjünk haza. Nem vagyok egy honvágyós alkat, de ebből a városból ennyi elég is. Patrik is kínlódik ezerrel, hiába a vonatok, autók, mesekönyvek, dvd-k, játszótér, neki is hiányzik a megszokott közeg, de legalábis a normális gyerektársaság. A délutáni játszótér megváltás neki, szerintem szíve szerint egész nap ott lenne, de szerencsére minden cirki nélkül eljön, ha azt mondom, hogy megyünk. Kíra van el a legjobban, hisz ő még olyan kicsi, még nem fogja fel, hogy máshol vagyunk. Patrik még köhög kicsit, én viszont fulldoklom ezerrel és néha teljesen elmegy a hangom. Ez főleg a játszótéren "vicces". Úgyhogy én is kínlódom, valószínűleg ezt érzi a Patrik is és ezért időnként rettenetesen viselkedik. Nyíg mindenért, hisztizik, ellenkezik. Most visszatértünk az aligevős időszakra, nem is értem, hogy képes ennyi kalóriával egész nap megállás nélkül pörögni?!

Eszméletlenek itt az emberek. Hogyan képes még ma is valaki aranyfogat csináltatni magának? Még az időseket "megértem", ők rég csináltatták, de látok fiatal huszon-harmincéves embereket - 99%-ban férfiak - akiknek itt-ott villog egy-egy "remekmű" a szájában. Elmagyarázhatná nekem valaki, hogy mire jó? Esztétikailag erősen kifogásolható - én tuti nem csókoloznék ilyen emberrel - és nem hiszem, hogy tartósabb lenne, mint egy normál, jól megcsinált pótlás.

A játszótér, ahová járunk

Kíra

Jó estét, jó szurkolást:)

Már három napja takis a Patrik, tegnap délután óta nekem is nagyon fáj a torkom:( De annyira azért nem beteg, hogy ne legyen megőrülve attól, ha nem megyünk játszótérre. Így tegnap elmentünk. Nem volt egyszerű, mert elég rosszul éreztem magam, de azért csak eljutottunk a játszótérre. Patrik ezerrel elrohan a csúszda-mászóka irányába, Kíra aludt a babakocsiban. Na nem sokáig, mert a helyi különítmény felordította. Itt elég furcsa szokások uralkodnak a játszótéren. A szülők ülnek a padokon egymás mellett és hiába játszik egymással a gyerekük, ők nem elegyednek szóba egymással. Ha két anyukát látok beszélgetni, akkor azok tuti külföliek. Minden gyereknek van pisztolya, puskája gépfegyvere, kardja, kése, vállról indítható rakétája. Vagyis mindegy mi, csak gyilokfegyver legyen. És hát imitálják is a háborút erősen, kicsiny fiam meg néz, mint roziamoziban, mert életében nem volt még vizipisztoly sem a kezében. Mondjuk nem véletlenül, következetesen távoltartom őt ezektől a "játékoktól". Itt arra tanítják a gyerekeket, hogy ami a tiéd azt védd meg, a másét meg vedd el, ha kell neked. Elég rosszul hangzik. Ráadásul a szülők nem folynak bele a gyerekek konfliktusaiba, úgy vannak vele, hogy oldják meg ezt maguk között. Ezt egyébként egy magyar lánytól hallottam, akit tegnap "szedtem" fel a játszón. Jobban mondva nem is őt, hanem a férjét:D Meghallottam, hogy magyarul beszél egy köbö Patrikkorú kisfiúhoz, gondoltam egy életem-egy halálom én most ezt az embert leszólítom. Elsőre nem is fogta fel, hogy magyarul beszélek hozzá (jelzem ilyet még sosem csináltam, nem vagyok egy játszótéren haverkodós alkat), de aztán végül csak rájött. A Patrik nem nagyon foglalkozott a kisfiúval, se a kisfiú a Patrikkal, de az anyukájukkal dumáltam pár szót. Itt vannak már jó ideje, de sajna jövő héten mennek haza. Ellátott néhány jó tanáccsal, megadta a mobilszámát, hogy ha valami kérdésem van, nyugodtan hívjam. Ma is találkoztunk a játszótéren.

Sajnos elég zajos helyen lakunk, napközben, ha nyitva van az ablak, akkor néha nem halljuk egymás szavát a Gáborral. És most a sarkon egy szimpadot építenek, marha jó lesz, ha itt éjjel buliznak majd, így is elég nehézkesen alszunk, mert itt éjjel is elég nagy a forgalom.

KÍRA MA MEGFORDULT HÁTRÓL HASRA!!!! Hasról hátra már régóta csinálja, eddig csak gyakorolt, de ma végre átbillent. Igaz csak egyszer, de majd csinálja még többször.

Vasárnap ebéd és alvás után elindultunk, hogy a Patriknak vegyünk rövidnadrágot, mert amiket hoztam, abból kiderült, hogy kettő kicsi. És hát a játszótéren gyorsan amortizálódnak a ruhák. A nike bolt ami a közelünkben van nem árul gyerekruhát. Menjünk el a Mandarin Plaza-ba - mindent ehhez viszonyítanak azok, akiktől a kéglit béreljük. Márminthogy minden lakáshoz odaírják, hogy milyen távolságra van ettől a plázától - és nézzük meg, hogy ott mit találunk. A neten nincs fenn, hogy milyen boltok vannak, mi meg naívan nekiindultunk. Már a parkolóban gyanús volt, hogy kizárólag drága autók voltak - bentley, mercedes, jaguar, lexus - de még nem adtuk fel. Felmentünk. Az állam leesett, kizárólag méregdrága boltok voltak. Dior, armani, chanel és társai. Gyerekruhában is Armani junior és dior. Árak sehol. Úgy éreztem magam, mint hamupipőke a bálban. De mérges is voltam, mert ha a neten fenn lenne az üzletlista, akkor nem mentünk volna oda. Na mindegy. A végén még lehúzak minket 16 perc parkolásért 26 grivnyára (26 forint egy grivnya) :@ Végül egy adidas boltban találtunk neki rövidnacit.

Eszméletlen ez a város. Teli van méregdrága autókkal az utca, vadiújak és mennek, mint a bolond. Ezzel szemben az elmúlt fél évben a grivnya 40-50%-ot esett. Érhetetlen számomra, hogy miből élnek itt az emberek?! Elnézve a várost és, hogy mennyire le van pukkanva - érződik még rajta a régi szovjet beütés - hihetetlen ellentét ez a rengeteg luxusautó. Látszódik a fejlődés - velünk szemben is csinálják a stadiont a foci EB-re - de még így is nagyon el vannak maradva más európai nagyvárosoktól.

A kölkek jól vannak, Patrik kicsit köhögős-takis, ma nem is mentünk játszózni, mert eléggé fúj a szél, hiába süt a nap. Itt sajnos nincs olyan nyári jóidő, mint otthon, hanem inkább kora tavaszi (tegnap 5-kor az autó hőmérője 18,5 fokot mutatott, reggel meg 11-et). Kíra baba meg gyakorolja a négykézlábra állást és a mászást, egyenlőre még kevés sikerrel, de nem adja fel a drágám!

Az elmúlt napokban - azon kívül, hogy két napig esett az eső és így nem tudtunk játszóra menni - semmi különleges nem történt. Patrik csütörtökön már nagyon zizzent volt, olyan hisztit vágott le ebédnél, azt hittem agyoncsapom a kisbüdöst. Tegnap végre már csak hideg volt, eső nem esett, így ki tudtunk menni. Van itt is fornetti, megigértem a Patriknak, hogy veszünk valami pogit hazafelé. Miután kellően átfagytam a padon (kissé alábecsültem az időjárást, pöppet sikerült alulöltözni) elindultunk szétnézni a pogisnál. Ember angolul nem beszél, én nem értem ami ki van írva, ezért ráböktem a legszimpatikusabb sütire és mutattam, hogy tíz dekát kérek. Van egy-két dolog, amit nagyon utálok. Ezek közé tartozik a kapor is. Adtam egy pogit a Patriknak, majd én is megkóstoltam egyet. Elsőre belelőttem a százas kör közepébe, sajtkrém volt benne KAPORRAL! Áááááá...Na mindegy, Patriknak bejött és ez volt a lényeg.

Van egy "Kyiv in your pocket" kiadványunk, sok hasznos dolog van benne. A látnivalók között megütötte egy cím a szemünket: "A trip to a ghost town". Ez egy kirándulás Csernobilba!!! Nem hittem a szememnek. Ez komoly??? Normálisak??? Elvisznek, megnézheted Pripyat-ot, a szellemvárost, az akkor használt járműveket, helikoptereket stb. és a kirándulás után kapsz még egy "nuclear-free" ebédet is. Állítólag nem veszélyes. Háááááát én nem mennék az tuti. Van egy National Museum of Chernobyl is, azt megnézném, de ez a kirándulás szerintem őrület. Bár ez a mondat kicsit visszatart: "A few exhibits could be a it scary for kids, such as life-sized costumes with gas masks and pictures of deformed animals". Nem tudom. Itt leszünk még hat hetet (hihetetlen, de még csak egy hete jöttünk) a végére biztos eldöntöm, hogy megnézzük-e vagy sem.

Ma reggel Kíra ismét a nappal kelt (ebben a nyomi lakásban nincs az ablakokon sötétítő és egész nap tűz be a nap). Végre ismét süt a nap, mára már jó időt mondanak. Most épp jóllakottan a játszószőnyegen "ordibál". Patrik is felkelt, gyors reggeli és elmegyünk megnézzük a helyi auchant, hátha kicsit jobb áron vannak a dolgok ott.

Tényleg jobb áron vannak a dolgok az auchanban - sokkal jobb áron - de hogy mennyi népművészeti agyagedény jár oda, az hihetetlen! Döbbenet milyen figyelmetlenek, tolakodnak, fellöknek stb. Utána gyors ebéd volt - meki - haza, kölkek lerakva. Patrik aludt, Kíra nem, mert borult a napja azzal, hogy aludt a kocsiban. Ez van, majd holnap. Hazafelé az auchanból egy nagyon szép helyen jöttünk - mint a Gellért-hegy, csak kicsit nagyobb - és észrevettünk egy jó kis játszóteret. Elhatároztuk, hogy délután elmegyünk oda. El is mentünk, nagyon jól érezte magát Patrik. Kicsit lepukkadt, de a környék mindenért kárpótol. A fényképezőgép természetesen itthon maradt, de majd legközelbb visszük. Egy-két képet csináltam a telefonommal azért. Annyira édes Patrik, ahogy dumál mindenkihez, azok meg csak néznek rá, hogy mivan. De ez fordítva is igaz, amikor neki magyaráznak a kölkek ő is tud bambán nézni és nem érti, hogy miért nem érti:)

Szokásos fél hatos Kíra ébredés után Patrik ma fél nyolcig aludt. Remélem otthonra is megtartja ezt a jószokását (a hétvégékre gondolok). A nap ugyanúgy telt, mint a többi, reggeli-játék-mesélés, de most már az én gépemnek is van hangja, ezért Patrik tud nézni napközben is thomast. Ma jött a takarítónő. Megérkezett, majd megkérdezte, hogy mit csináljon? Én ha takarítónő lennék és valahová mennék takarítani, akkor nekiállnék takarítani. Mondtam neki, hogy legyenszíves a fürdőszobát rendbetenni és felporszívózni-felmosni. Na most a fürdő tip-top lett, de a porszívó fogalmát nem ismerte, felmosott kétszer, oszt jóvan. Ismét full koszos a padló. Én ezt nem értem. Na mindegy is. Az ebéd már megint cirkusszal kezdődött, Patrik nem akart enni. Fűszeres csirkemell csíkok + rizs, ezt eddig otthon megette simán. Ma minden baj volt. Valamennyit evett, majd aludtak 2-2,5 órát. Késő délután vásárlás, vacsi, kölkek fektetés. Ma nem játszóztunk, nagyon fújt a szél és Patrik bal szeme kezd begyulladni.

Érdekes ez a város. Mi egy jó környéken lakunk - mint otthon az Andrássy út és környéke - de vannak itt olyan lakótelepek, hogy a havanna, a békásmegyeri és a gazdagréti együtt elbújhat együtt mellettük. Rengeteg ház, millió lépcsőházzal, ráadásul nem 10 emelet, hanem köbö 15-20 (megjegyzem mi is egy emeletes házban lakunk, a 7. emeleten, 19 emeletes az épület). Tegnap kimerészkedtem végre gyalogosan is. Nincs túl messze a park, a meredeksége sem vészes az utcának. Az már eddig is feltűnt, hogy ebben a városban nem könnyű babakocsival közlekedni. Mindenhol lépcsők, aluljárók, magas járdaszegélyek. A hiperben, ahová vásárolni járunk, a gyerekosztály fenn van a félemeleten. Kb. 20 lépcsőfok, lift-mozgólépcső nincs. Igaz ez utóbi van, de csak az elsőn lehet leszállni róla. Sétálunk a babakocsival, fél kézzel tolom, másik kezemet a Patrik szorongatja, nézelődik. Itt nem előzékenyek a gyerekesekkel, simán félre-fellöknek. A zebrán a zöldön nehezebb átvergődni, mint otthon a sima lámpa nélküli zebrán. Beállnak a zebrára az autósok simán, hiába zöld a gyalogosnak, akkor is furakodik az autó stb. Sokkal nagyobb a káosz, mint otthon. De az itt is igaz, hogy minél drágább autója van valakinek, annál több "joga" is van. És drága autóból nincs hiány. Ma láttunk épp egy vadiúj bentley-t. Szóval nem egyszerű itt gyalogosan közlekedni, tiszta túlélőshow. Két éve, amikor Isztambulból hazamentünk azt gondoltam, hogy a magyar kismamáknak egy szavuk nem lehet, egy csomó minden van otthon, ami megkönnyíti a babakocsis közlekedést (Isztambulban sem egyszerű az élet kisgyerekkel). Mostanában már nem gondoltam így (otthon sem segít senki a bkv-n, inkább félreáll, fellök, furakszik, kinevet ha bénázol a magas buszra fel-leszállással), de ez a város ismét eljuttatott oda, hogy nem is olyan rossz otthon kismamának lenni. Ami még érdekes, hogy tolják a babakocsit (akár nő, akár férfi) és simán sörözik közben, a cumisüvegtartóban általában a sörösdoboz-üveg látható. Itt majdnem mindenki iszik az utcán.

A másik, ami kicsit frusztrál, hogy annyira szürke, jelentéktelen kisegérnek érzem magam itt. Annyi csinos, kevésbé csinos, de jól sminkelt-öltözött nő van, hogy az hihetetlen. Patent szerkó, minimum 10 centis sarok, decens smink, márkás cuccok. És nem csak a fiatalok, a 40-50 éves korosztályból is sokan. Én meg itt "nyomulok" a (szerintem jó) caremo cuccaimban, kényelmes lapos papucsaimban, smink nélkül. Aki nem magas sarkokon közlekedik az többnyire terhes (tegnap láttam a játszón egy nőt kb. 15 centis tűsarkakon billegett a homokozóban. Na ő nevetséges volt). Rengeteg kismama van, na meg nagyon sok gyerek. Érzésem szerint nagyon kilógok a sorból. (halkan megjegyzem azért van egy-két a szovjet érából ittmaradt aranyfogú bábuska, de ők az idősebb korosztályt képviselik)

Ma ismét jó korán kelt Kíra, meg sem várta, hogy az óra csörögjön, fél hatkor nekiállt kukorékolni. Ilyenkor nem úgy működik, mint otthon, hogy szépen átfordítom (hason alszik) és még egy kis ideig elnézelődik, hanem menni kell és kivenni az ágyból, nehogy felébressze a Patrikot. Így a mi ágyunkban nézelődik, de mi így már nem szunnyadunk tovább. Patrik épp azután kelt fel, mikor az apja elment itthonról. Reggeliztünk, aztán Kíra megint evett és visszament aludni. Aludt is köbö 2 órát, talán kicsit még többet is. Ma megcsináltam a zöldborsófőzeléket, de kisfiam ismét hülyére vett, egész nap hangoztatta, hogy azt eszünk ebédre, majd amikor odakerült a sor, akkor tojt rá magasról, sőt ordított, hogy neki az nem kell. De kitoltam vele, leturmixoltam és úgy megette. Büdös kölök, nem tudom itthon mi baja van a zöldborsóval (se levesben, se főzelékben nem eszi meg), a bölcsiben simán megeszi. Na mindegy, ebédeltünk, mindkét kölök lefeküdt, hunytam én is egy órát. Ébredés után még eltökölődtem egy jó órát, majd elmentünk a játszóra. Nem is olyan gázos eljutni oda, mint ahogy gondoltam. Patrik is simán jött mellettem, fogta a kezem. De hogy itt a zebrán a zöld lámpánál nehezebb átjutni, mint otthon a lámpa nélküli zebrán. Hihetetlenek. Majd még írok erről, érdekes lesz. Aztán hazajöttünk, hatra jött a "mester", addigra a Gábor is hazaért. Kicserélte az izzókat, a székeket nem tudta megcsinálni, majd holnap jön megint. Holnap jönnek takarítani is, na meg jön hatra a Szergej (valami gondnokszerűség), hoz másik dvd lejátszót  meg egy normális szatelitboxot. Ma akart jönni este tízkor, de mondtam neki, hogy sorry, de a kölkek alszanak már addigra. Szerintem nem teljesen ép a csávó. Lett egy vista a gépemre, most már van hangja - végre a Patrik nézhet rajta thomast. Nem nagyon vagyok vele még kibékülve, de majd megszokom. Ma sikerül egész normális időben lefeküdni, a magvas gondolatokat holnapra hagyom...

2009. május 8. Ez a nap is eljött. Az összes bőrönd becsomagolva - szám szerint hat - mind dagad (na nem a büszkeségtől, hanem a termérdek cucctól). Mivel Ukrajnában a forgalmazó cég tájékoztatása szerint nem kapható az a tápszer, amit Kíra (a kislányom) eszik, ezért kilenc doboz tápszerrel (tudományosan kiszámoltam mennyire van szükség), játékokkal és egyéb holmikkal felszerelve indultunk útnak. Az éjszakát a srácok a szüleimnél töltötték. Megérkeztünk a mamához, mama tiszta ideg, totál ki van akadva. Irány a reptér. Csomagok a mi autónkban, papa vezet, mi a két gyerekkel taxizunk. Megérkeztünk, becsekkoltunk nagy nehezen (hiába a gold törzsutas kártya és ezáltal a bussiness pultnál való csekkolás lehetősége, a "kedves" hölgy az uccsó sorba tett minket két kicsi gyerekkel. No comment). Férjem el, kifizeti a túlsúlyt (nem kicsit húz le a malév minket) aztán könnyes búcsú a nagyszülőktől és megyünk befelé. Bejutottunk, se bébiitalt, se tápszert, se vizet nem vettek el, halleluja. A férjem a fiammal megnézi a repülőket, eszünk gyorsan, megetetem a kicsit és elmegyünk gyors pisi-pelenkacsere irányába. A pelenkázóban veszem észre, hogy egy pelenka sincs a táskámban. Kész vagyok, hogy lehetek ilyen hülye? Egy amerikai hölgy miután kiderül, hogy miért káromkodom, ad egy pelenkát, majd mégegyszer átnézem a táskát és kiderül, hogy mégis van nálam pelenka, csak nagyon eldugtam. Úgy látszik nem csak a mama tiszta ideg. Pelenka vissza az amerikai hölgynek, szerintem totál idiótának nézett, de sebaj. Irány a beszállókapu. Emberek sorban állnak a pultnál, beállunk a sor végére. Kis idő múlva hallom, hogy a mi nevünket mondogatják be, hogy sürgősen menjünk a pulthoz. Odamentünk, kiderült, hogy a nagyokos sorban állók az egy órával későbbi géphez álltak már sorba. Ki a repülőhöz busszal (na azért nem mi voltunk az utolsók) leadjuk a babakocsit és a hordozót - csak remélni tudom, hogy nem lesz semmi baja egyiknek sem - aztán felszállunk, elszuszakodunk a végéhez, leülünk, indulunk. Izgulok a kölkek miatt (Patriknak nem ez az első útja, de nem emlékszik, 1,5 éves volt amikor hasonló módon két hónapra Isztambulba költöztünk), de nagyon jól viselik, Patrik élvezi, Kíra iszik és nézelődik. Tök jó. Másfél óra az egész, a vége felé már nagyon szeretne leszállni a Patrik, Kíra is egy fél percet tombolkázik, de inkább elalszik a kezemben és a leszállásig alszik is. Leszállunk, babakocsi vissza - Patrik nyűgös, már fáradt nagyon, sajnos alvásidőben utaztunk - látszólag nincs baja. Leültem egy padra Kírára pulcsit adni, mert a repülőn dögmeleg volt (ilyet sem éltem még át,általában meg lehet fagyni). Útlevél ellenőrzés, csomagleszedés a szalagról - mind megvan és nincs is bajuk - Patrik pisiltetés. Ekkor veszem észre, hogy a retikülöm nincs meg. Benne pénztárca, vadiúj mobil, biztosítások stb. Kész ismét végem van, lefehéredtem teljesen. Aztán rájöttem, hogy a padon hagytam, ahol a Kírára pulcsit adtam. Vámosnak szól, táska megnéz, megvan, igazolom, hogy az enyém, menjünk az autókölcsönzőhöz. Autó megvan, kölkek-bőröndök beszuszakolva, gps-be cím beírva, irány a kégli. Megérkezünk, felmegyünk, nem rossz (bár 140 USD/éjszakáért kicsit többet vár az ember). Menjünk vacsorázni, mert éhen veszünk. A T.G.I Friday's itt nem olyan jó, mint amelyekben eddig jártam, de egynek jó lesz. Kíra végig alszik (pedig mint egy diszkóban úgy szól a zene), Patrik eszik, halál éhes. Aztán irány vissza a kéglibe, kölkek lefektetve - kivételesen a fürdés kimarad, baromi késő volt már nekik - mi is eldőlünk, a bőröndöket majd holnap kipakoljuk...

2009. május 9. Szokásukhoz híven a kölkek jó korán keltek (a Kíra otthoni idő szerint ötkor, Patrik fél órával később). Az időeltolódás egy óra +, ami nem sok szerencsére. Gábor gyorsan leugrott a kisközértbe, hozott reggelit, ettünk, pakolásztunk. A kégli padlója olyan retkes, hogy a fehér zokni két perc alatt fekete lesz. Felmosó persze nincs - vagyis van, de olyan retkes, hogy azzal kár is maszatolni. Jópár dolog nem működik (a whirpool kád, a dvd lejátszó - ami azért gáz, mert a thomas dvd-ket így hogy nézi a kölök? - a tévében sincs semmi adó - mi lesz így a forma1-el? - egy csomó lámpa nem ég, evőeszköz alig van, azokat is domestosozni kellett, mert olyan dzsuvák voltak, edények-tányérok koszosak). Nesze neked ukrajna. Viszont a net jó és iszonyat gyors. Gyors ebéd (hoztam leveskockát, tésztát), kölkek alszanak, mi is eldőlünk kicsit. Kölkek ébrednek, elmegyünk vásárolni, annyi minden kell, egy csomó lóvét elköltünk (jelzem itt is félretájékoztattak minket, a Gábor kollégája, aki két éve itt él azt mesélte, hogy jóformán semmilyen otthon megszokott márka nincs) Ezzel szemben minden van (gabonagolyó, tej-vaj, sajt - ez utóbbi iszonyat drágán - teák, üdítők egyszóval minden), sőt van délhús bacon valamint mogyi sósmogyoró és társai is. Egy kis hazai. A gyerekosztályon kiderül, hogy van olyan tápszer, amit mi iszunk, sőt babavíz is kapható jópárféle, úgyhogy gondolatban leszedem a keresztvizet a humana-ról (meg is írtam emilben a csajnak, de normálisan, mert szegény nem tehet arról, hogy az anyacég félreinformálta és nem tudják, hogy hová exportálnak). Vacsi, haza, fürdetés-fürdés, altatás-alvás...

2009.05.10. Reggel már kicsit tovább aludtak a kölkek, de még így is korai volt a kelés. Egyszerűen nem tudom magam kialudni. Reggeliztünk, játszottunk a kölkekkel, főztünk - gombapaprikást tésztával - ebédeltünk (Patriknak nem nagyon tetszett a gomba, így szaftos tésztát evett) - aztán a kölkekkel együtt mi is hunytunk kicsit. Szerencsére lett egy adó a tévében, így az F1-et sikerült megnézni. Délután elmentünk játszóterezni, nagyon jó kis park van itt játszótérrel, nincs is messze (köbö 1,5 km), igaz jócskán lejtőn felfelé. Hazainduláskor a kisfiam olyan hisztit vert le, hogy égett a képemről a bőr, hihetetlen volt. Úgyhogy megígértem neki, hogy nem megyünk többet a játszóra, mert így még a Gáborral csak-csak elbírtunk vele, de egyedül + a Kírával babakocsival micsinálok, ha nekiáll így őrjöngeni és húzatni magát!? Irány a bevásárlóközpont, mert egy-két dolog lemaradt tegnap, aztán haza, vacsi, fürdetés-fürdés, egy kis dvd nézés a laptopon aztán kóma...

2009.05.11. Az első órára kelés - ma megy már a Gábor dolgozni - kicsit később felkelt Kíra is és kicsit később Patrik is (reménykedtem, hogy nem lesz ébren, amikor az apja elmegy. Kicsit apafan a gyermek). Enyhe sírás, amiért apa elmegy, reggelizés, játék-meseolvasás. Majd midőn főzni készülnék, akkor konstatálom, hogy a konzervnyitó enyhén hiányos, a tekerője le van törve, ergo zöldborsófőzelék ma nem lesz, mert nincs mivel kinyitni a konzervet. Sült krumpli-sült virsli kombó a Patriknak, majd letettem aludni, megígértem neki, hogy amikor felkel megyünk a játszótérre. Naná, hogy nem alszik, miért is aludna? Etetem a Kírát, de Patrik már jön, hogy ő nem akar aludni. Nem tudok rá hatni, még azzal sem, hogy ha nem alszik, akkor nincs játszótér. Visszaviszem az ágyába (utazóágy, cipzáros kibújóval), ráhúzom a cipzárt, lerakom a Kírát aludni (ő elaludt szerencsére), hát nem jön a Patrik? A cipzárhúzó letépve, valahogy mégiscsak kimászott. Sírás, megigéri, hogy alszik, mert menni akar a játszóra, de fél perc múlva már megint kinn van. Visszasétálunk a szobába, otthagyom az ágy mellett a dilemmával, hogy vagy alszik kicsit és utána megyünk a játszóra, vagy nem alszik, de akkor nincs játszó. Kb. 20 perc múlva jön haza a Gábor - valami ünnep van ma itt és nincs senki a cégnél - benéz a szobába, Patrik bemászott az ágyba és alszik. Ebédelünk, Gábor dolgozik, én itt kopácsolom a blogomat, közben Kíra felébred. Patrik még egyenlőre alszik.

Ébredés után elmentünk a játszótérre. Gábor kicsit otthagyott hármasban a két kölökkel, egyik kollégáját (szintén hat hétre deportálták ide) elvitte ma a reptérre az autókölcsönzőhöz, erre a pasas nem a kocsiban hagyta a laptopját!? Azt vitte vissz a neki a szállodába. Közben Patrik élvezettel rohangál a játszótéren, dumál mindenkihez, csúszik-mászik, két perc alatt olyan koszos, hogy alig látszik ki a gyerek a mocsok alól. A játszótér jó, két nagy mászóka van rajta, kötelekkel, csúszdával, mászófallal stb. Egy a kisebbeknek, egy a nagyobbaknak. Van hinta (nyitott az eleje, beláncolni nem lehet), homok van alatta (egyébként az egész játszótér homokos), vannak ilyen rugós állatok is, valamint kőböl is mindenféle állatok - Patrik kedvence a jegesmaci - funkciójuk ismeretlen, mert ahhoz túl nagyok, hogy egy 3 éves megmássza őket (csúsznak, mint állat), viszont a nagyobbak meg le se tojják őket. Na de mindegy is. Állandó parám a játszón, a két, gyerekek által hajtott körhintaszerűség. Régebben nálunk is volt ilyen, de már nincs. Egyetlen kisfiam ezerrel rohan feléjük - természetesen a körhintát mindig hajtja valaki, mint a bolond - megáll mellette és kétséget nem hagyva fel akar mászni rá. Eddig még mindig megálltak neki, én közben miniinfarktussal küzdök a padon - lábonkihordóssal - kezemben Kíra (mert a döntő pillanatokban ő mindig kikéretzkedik a hordozóeszközéből) valamint azt nézem, hogy mikor kell rohanni vérzést csillapítani, mentőt hívni stb. De eddig még semmi ilyesmi nem történt, gyermekemnek saját védangyala van, erre már rég gyanakszom. Aztán meglátja azt az átkozott felfújós, szülőket vagyonukból kiforgató csúszdát. És megkezdődik a "box". Én nem akarom, hogy felmenjen rá - nem vagyok smucig, de akkor sem - ő meg mindáron fel akar menni. Végén csak meggyőzöm és egy rövid sírás után - aminek annyi haszna van, hogy csíkokban látszik a gyermek a kosz alól - visszamegyünk a játszótér részre. Gábor megjön, vele is alkudozik csúszdaügyben a gyermek, majd játszik még kicsit, aztán elindulunk jégkrémezni, így simán eljön (tudom zsarolás volt) a játszóról. Elmegyünk a boltba kenyeret és konzervnyitót venni. Majd haza, Kíra fürdetés-etetés - ez utóbbi nem egyszerű, ugyanis kisleányom napok óta túlságosan izgága az evéshez. Minden jobban érdekli, kifordul, kukackodik, dumál, vigyorog, mindent csinál csak nem eszik. Hihetetlen a kiscsaj - majd leteszem aludni. Kicsit nyekereg, de aztán győz a fáradtság és kóma. Patrikkal vacsorázunk, fürdik, ő is elmegy aludni. Elmosogatok (annyira hiányzik a mosogatógépem), majd bemászok a kádba, közben Gábor dolgozik. Rohadt kényelmetlen a kád, az sem volt normális, aki kitalálta, na meg az sem aki megvette. Ráadásul ugye nem is működik. Írt levelet a Gábor a tulajnak, hogy vaddafakk ezekkel a hiányosságokkal, jött is válasz. Jön holnap a "mester" és megcsinálja a lámpákat és a székeket, a dvd-t is megnézi (vajon kazánkovács és nőgyógyász is a pasi, hogy mindenhez ért?), de a jacuzzi az nem jó, eddig sem volt az, már le is vették a netről. Kínai gyártmány, ki lesz cserélve, majd egyszer, de nem mostanában. Kedves mama hogy van? Akkor minket erről miért nem tájékoztattak előbb? Nem kergettek az asztal körül, ha nem jacuzziban áztattam meg esténként a fenekem - nem ez alapján választottuk ki a kéglit - de ha már van (és ugye erősen növeli a napidíjat a megléte), akkor működjön. Ráadásul a kölkeket is nagyon nehéz benne fürdetni, mert magas (én is alig bírok ki-be mászni) és baromira nem gyerekfürdetésre van tervezve. Na mindegy. Felajánlották, hogy ha ennyire fontos a jacuzzi, akkor költözzünk másik kéglibe. Ja és össze is csomagolnak nekünk? Nem költözök, max akkor ha van mosogatógép a másikban:) Időközben nagy élmény ért minket, már áram sincs. Tökjó. Még jó, hogy a laptop bírja (még), legalább befejezem a cuccot és holnap feltöltöm. Így mi is megyünk aludni. Holnap írok kicsit a városról is, nemcsak magunkról.